A spanyolcsiga
leírása:
Gesztenyebarna, világosbarna, téglavörös, narancssárga, szürke és fekete
változata létezik, oldalán gyakran sötét oldalsáv húzódik. Talpa fehéres,
nyálkája színtelen. Élőhelye: rét, láp, cserjés, erdő, kert.
Spanyolcsigákat riasztó növény a begónia, a feketeribizli, a paradicsom,
de becserkészhetjük sörcsapdával is. Hatásos lehet a vízelvonó szerek –
só, mész – használata. De a csiga besózása állatkínzás és
környezetszennyezés. Létezik biológiai fegyver is, az Indonéziában
tojástermelésre kinevelt "indiai" futókacsa, ami megeszi a spanyolcsigát.
Nyugat-Európában sok ilyen kacsát tartanak és bérbe adják a csiga elleni
védekezésre. Hazánkban honos természetes ellenségei a béka, a gyík, a
fogoly, a fácán, a vakond, a sündisznó.
sörcsapda süni
A kártevő házatlancsigák
Forrás: Mezőhír, VI. évfolyam, 7. szám - 2002 július
Magyarország
területén jelenlegi ismereteink szerint 26 házatlan- vagy meztelencsiga
faj fordul elő, közülük 10 faj esetenként kártevőként is ismert.
A csigák
nedvességkedvelő, fénykerülő állatok. Hímnősek, azaz minden egyes egyed
képes tojásrakásra. Tojásprodukciójuk 50-600 db, fajtól és élettartamtól
függően. Élettartamuk 1-3 év, éves nemzedékszámuk 1-2, de kétéves
fejlődésűek is lehetnek. Áttelelésük fajtól függően tojás, fiatal csiga és
kifejlett állapotban történik. Egyes fajok (és ezek közt több kártevőként
is ismert), novembertől februárig tojnak, az új nemzedék kikel, majd
hamarosan – már az említett hónapokban – aktívan táplálkozni kezd.
A barna csupaszcsiga
tulajdonképpen két faj, mégpedig az Arion rufus és Arion lusitanicus. A
hazai „csigairodalom” az 1900-as évektől az A. rufus fajt jelzi (Kőszeg,
Kaposvár, Szeged, Budapest). Kaposvár környéki előfordulással az 1930-as
években egy testvérfajuk, az élénk csupaszcsiga két változataként is
leírták. Soós Lajos 1959-ben (bizonyító példányok hiányában) törölte a
magyar faunalistáról, de várható előfordulásukat valószínűsítette. Az első
A. rufus példányokat 1980-84-ben Barcson, az Arion lusitanicus első
egyedeit 1985-ben Sopronban gyűjtötték. 1999-től kezdődően a Dunántúl
nyugati és déli részéről (több helyről) erős kártételüket jelezték. A két
faj példányai külső megjelenésükben és színezetükben nagyon hasonlóak
egymáshoz, biztos elkülönítésük csak anatómiai vizsgálattal lehetséges.
A
leggyakoribb kártevő fajok:
A barna nagy
csupaszcsiga (Arion rufus)
Nagyon nagy házatlancsiga, kinyújtózkodva 10-15, ritkán 20 cm hosszú.
Színe erősen változó: gesztenyebarna, világosbarna, téglavörös,
narancssárga és szürke változata is megtalálható. A talpszegélye mindig
világosabb, vagy vörösebb, mint a test színe. Sötétebb oldalszalagja
rendszerint csak a fiatalabb állatoknak van, de ez néha kifejlett
példányokon is előfordul. Bőrráncai nagyok és hosszúkásak. Élőhelye
változatos: réten, lápon, cserjésekben, erdőkben és kertekben is
megtalálható, még nagyon savanyú talajokon is előfordul.
A spanyol
csupaszcsiga (Arion lusitanicus)
A spanyolcsiga középnagy csupaszcsiga, kinyújtózkodva 7-10 cm hosszú.
Színezete hasonló az előző fajéhoz, de az oldalán gyakran egy sötét
oldalsáv található, ami a köpenyen „líra alakban” összefolyik. A talpa
fehéres, nyálkája színtelen. Élőhelye az előbbi fajéval azonos.
A nagy meztelencsiga (Limax maximus)
Nagyon nagy, kinyújtózkodva 10-20 cm hosszú. Színe rendszerint a
halvány-barnától a szürkéig terjed, két vagy három sötétebb hosszanti
sávval az oldalán, ami némelykor foltokra szakadozott. Bőrredői
meglehetősen kicsik, tapogatói egyöntetűen vörösbarnák. Talpa egyöntetűen
fehéres, a test és a talp nyálkahártyája színtelen és nyúlós. Nagyon sok
színváltozata ismert.
